Kultúra.hu

Nagy kontrasztú változat Alapértelmezett színséma

IRÁNY PÉCS!

EURÓPA KULTURÁLIS FŐVÁROSA
2010-BEN

Friss hírek:
« | »
Sokan keresik fel a Művészetek Völgye egyik idei újdonságát, a Művészetek Hölgye címet először viselő Palya Bea "főhadiszállását": a kapolcsi parókia kertjében található Palya-udvar központi hely, kicsit fesztivál a fesztiválban, aki számít, ott időz.
2010. július 30.
Jankovics Marcell Kossuth-díjas filmrendező tölti be hétfőtől a Nemzeti Kulturális Alap elnöki tisztét.
2010. július 30.
Három napon át tizenhárom fellépő csoport részvételével öt helyszínen zajlik a Nógrádi Folklór Fesztivál július 30. és augusztus 1. között, a nógrádi régió folklór értékeit bemutató fesztivált idén már 15. alkalommal rendezik meg.
2010. július 30.
Kappan leves, roston sült hal, fahéjas-mézes sült alma, pölöskei muskotályos bor - ezt ehette, ihatta Mária Terézia és népes családja 1764. augusztusi váci látogatása idején - állítja levéltári kutatásaira hivatkozva a Vendégvárók Váci Egyesületének elnöke.
2010. július 30.
A zalai hagyományok mellett szlovén borokkal, ételkülönlegességekkel, népzenével és néptánccal is megismerkedhetnek az érdeklődők a szerdán kezdődött ötnapos keszthelyi borünnepen.
2010. július 30.
Különleges filmmel jelentkeztek a gönyűi Bárány testvérek: alkotásukban szülőfalujuk legendáit dolgozták fel.
2010. július 30.
Az idei Zsidó Nyári Fesztivál újítása a nulladik nap, amelyen a Boban Markovic Orkestar ad közel kétórás koncertet a Dohány utcai Zsinagógában.
2010. július 29.
Csütörtökön kezdődik a VI. Eurofolk fesztivál Marcaliban, ahol 8 ország 12 tánccsoportjának 400 táncosa lép fel a rendezvény négy napja alatt.
2010. július 29.
Egyházi textíliák, csipkék és ikonok mellett hangszerek, ékszerek és textiljátékok is láthatók a Magyar Kézművesség 2010 - Kézművesség az egyházművészetben című, hétfőn nyílt kiállításon a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban Budapesten.
2010. július 26.
A Szent Anna-napi Palóc Búcsút, a palóc régió legnagyobb közösségi rendezvényét vasárnap tartják a Nógrád megyei Balassagyarmaton. A vallási rendezvény népművészeti fesztivállal egészül ki.
2010. július 25.
Zömmel a Baja környéki tanyákon élők vettek részt azon a fesztiválon, melyet a Csácsé Rom Cigány Kulturális Egyesület rendezett szombaton Baján.
2010. július 25.
Több száz családi fotót, hazatérő igazolványt, használati tárgyat dolgoznak fel a Bukovinai Székelyek Országos Szövetségének ezen a héten zajló néprajzi táborának résztvevői a Tolna megyei Lengyelen.
2010. július 25.
A vidéki városok közül elsőként Jászberény ad otthont péntektől a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége Ötvösművészeti Szakosztálya országos kiállításának.
2010. július 24.
Az éppen száz esztendővel ezelőtt gyártott, Közép-Európában egyedülállónak számító Fowler-féle kétgépes gőzeke bevonulásával kezdődik el a veterán mezőgazdasági gépek találkozója szombaton a Georgikon Majormúzeumban.
2010. július 24.
Félidejéhez érkezett Magyarország legifjabb soktelepüléses fesztiválja, a Heted7 Vigasság. Az idén indult rendezvény Budapest közelében, a fővárostól 50 kilométerre – Kemence, Bernecebaráti és Perőcsény községekben zajlik.
2010. július 24.
A Rákóczi-szabadságharcot előkészítő tiszaháti felkelés vezéralakjáról, Esze Tamás kuruc ezredesről, valamint a kuruc hagyományokról emlékeznek meg szombaton a brigadéros szülőfalujában, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tarpán.
2010. július 24.
Gazdag zenei és egyéb szabadidős programmal várják a látogatókat július 23-án és 24-én az ötödik alkalommal megrendezett Határmenti Világzenei Fesztiválra a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Panyolán.
2010. július 24.
Hét Balaton-felvidéki településen összesen ezerhatszáz programot rendeznek, háromezren lépnek fel a Művészetek Völgye jubileumi, 20. rendezvény-sorozatán július 23. és augusztus 1. között.
2010. július 24.
Az idei ICWiP időpontja július 24-31., fő helyszíne a pécsi Dóm tér. A Pécs 2010 - Európa Kulturális Fővárosa programsorozat kiemelt rendezvényének legnagyobb koncertjeit várhatóan Goran Bregovic és a Wedding and Funeral Orchestra, valamint a Pécs–Ruhr-vidék–Isztambul Karawane 2010 adja.
2010. július 24.
A Parno Graszt július 22-én nagysikerű koncertet adott a Los Angeles-i Skirball Kulturális Központban.
2010. július 23.
Korábbi cikkeink