Kultúra.hu

Nagy kontrasztú változat Alapértelmezett színséma

IRÁNY PÉCS!

EURÓPA KULTURÁLIS FŐVÁROSA
2010-BEN

Friss hírek:
« | »
Aki úgy mászkált tegnap este tíz felé a Nagyszínpad környékén, hogy nem ismerte az angol zenekart, könnyen hihette, már meg is érkezett a beígért vihar. Persze ilyen ember feltehetően nem létezik, hiszen a Muse fullasztóan óriási tömeg előtt produkált mennydörgéseket megszégyenítő, apokaliptikus hangorgiát. KRITIKA
2010. augusztus 16.
A legtöbben szombaton szórakoztak a Szigeten, akkor 72 ezren voltak kint, ami csaknem elérte a 75 ezres telt házat.
2010. augusztus 16.
A Fear Factory utoljára 2006-ban, szintén a Szigeten lépett fel Magyarországon. Az után a koncert után fogtam a holmimat, és hazamentem, mondván: ezt úgysem lehet überelni, bármi más csak elrontaná az élményt. Azóta sok víz lefolyt a sziget mobilvízcsapjainak lefolyóin. KRITIKA
2010. augusztus 16.
Minden korosztály számára egyaránt szórakoztató produkció lesz Varró Dániel és Presser Gábor Túl a Maszat-hegyen című musicaljének új változata, melyből vasárnap mutatnak be részleteket a Vígszínház művészei a Sziget fesztiválon.
2010. augusztus 15.
Többek között óriáskirakó, épületfelismerő játékok, és Főutca Totó segítségével ismerhetik meg jobban az V. kerületet és a Főutca-projektet a Belváros sátrába betérők a Sziget fesztiválon.
2010. augusztus 15.
Az eklektikus jelző túl megengedő a Swoon és a Rosas közös produkciójával szemben. Amit a Sziget negyedik napján a Színház- és Táncszínpadon késő este, két órán keresztül láthattunk a belga formációtól, azt sokkal inkább nevezhetnénk táncos-zenés szórakoztató egyvelegnek. KRITIKA
2010. augusztus 15.
Nyolcezer kilométeres európai biciklitúráján a Szigetet is útba ejtette a Silent Revolution (Csendes forradalom) San Franciscó-i zenekar.
2010. augusztus 15.
Az Egyesült Államok nagykövete, Eleni Tsakopoulos Kounalakis a fesztivál második napján látogatott el a Szigetre. Nem érkezett egyedül, elkísérte John Balian kulturális attasé, Alex Brooking ausztráliai és Greg Dorey brit nagykövet is.
2010. augusztus 15.
Gyorstalpaló gabonafeldolgozó-tanfolyam, lazulós Kistehén-koncert, metálünnep a Nagyszínpad előtt - címszavak a Sziget utolsó előtti napjáról.
2010. augusztus 15.
Szombaton 72 ezren voltak a Sziget fesztiválon, ami azt jelenti, hogy majdnem telt ház volt a rendezvényen.
2010. augusztus 15.
A Sziget minivárosába a méregdrága zöldséges és a fröccsfalu, az érdekes formájú, de nem mindig friss péksüteményeket áruló pékség mellé új lakó költözött, a MiniWamp. A Wasárnapi Művész Piac nevét már rögzítették az elmúlt években a dizájntermék-fogyasztók. Most egy miniverzió adott ízelítőt abból, miket is árulnak a budapesti Erzsébet téren.
2010. augusztus 15.
"Valószínűleg a világ jelenlegi legjobb élő könnyűzenei produkciója" - jellemezte Roger Taylor, a legendás Queen együttes dobosa nemrég a brit Muse zenekart. Sokan tartják, hogy a Sziget fesztivál nagyszínpadának idei záró koncertjét adó Muse visszaadta a rockzenébe vetett hitet.
2010. augusztus 15.
A brit Muse koncertjét, valamint a friss magyar elektronikus projekt, a Volkova Sisters fellépését ajánlja elsősorban Polgár Odett, az Odett és a Go Girlz! énekesnője a Sziget fesztivál vasárnapi felhozatalából.
2010. augusztus 15.
A brit rendőrök jellegzetes egyenruháját viselő két bobbi segíti idén is holland, német és francia, valamint magyar kollegái munkáját a Sziget fesztiválon, ahol becslések szerint a látogatók több mint fele külföldi.
2010. augusztus 15.
Tombol a Sziget, egész Európa tudja, hogy augusztusban itt zajlik a földrész legjobb bulija, de valami azért hiányzik belőle az idén. Zenei kínálatában ez persze nem érződik, de az előző években annyira vonzó látványosságok, pláne a kreatív félórákra csábító programok ezúttal a szerény mennyiségűnél is kevesebbnek tűnnek.
2010. augusztus 14.
A kártyás fizetés válthatja fel a készpénzt a Sziget fesztiválon, ha beválik az "elektronikus pénztárcaként" működő Sziget kártya, amelyet az idén próbálnak ki először - mondta a fesztivál főszervezője.
2010. augusztus 14.
Hatvanhatezren töltötték a pénteket a Szigeten, ahol a tizenharmadika is szerencsés. Szombatra már csak a híre marad az éjszakai zuhénak, nyoma nem.
2010. augusztus 14.
A kihívások köré szerveztem a szigetes péntek 13-at. Legyőzni a tömegiszonyt – ez tűnt a legmeghatározóbb erőpróbának. Jelentem, rajzlapvastagságúra préselődve bejutottam a Gotan Projekt koncertjére a Party Arénába, ahol annyi ember akart ropni az e-tangóra, hogy még a buli végén, a kijáratnál is találkoztam befelé igyekvővel.
2010. augusztus 14.
Egy részeg matróz álmait mutatja be a francia Compagnie Malabar utcaszínházi társulat Les Voyages des Aquareves (A vízi álmok utazásai) című előadása a Sziget fesztiválon minden nap 22 órakor.
2010. augusztus 14.
A régi vásári és a modern játéktermi szórakoztató eszközöket ötvözi a digitális technikával vicces, ironikus formában Gavin Morris feltaláló a Szigeten található Digitális Vidámparkban. Az európai fesztiválokon sikerrel szereplő attrakció most először a Hajógyári-sziget vendége.
2010. augusztus 14.
Korábbi cikkeink